Az argentin származású koronahercegné, eredeti nevén Máxima Zorreguieta Buenos Airesben született 1971. május 17-én. Közgazdasági egyetemet végzett, 1996-ban diplomázott. Az egyetem alatt szoftvereket tervezett egy cégnek, valamint angolt és matematikát is tanított. A diplomaszerzés után a New York-i banknál dolgozott, a latin-amerikai befektetési részleg alelnökeként, majd 1999-ben egy német-amerikai bank munkatársaként folytatta pályáját. 2000-ben már Brüsszelben dolgozott, szintén a bankszektorban.
Máxima a holland trónörökössel még 1999-ben ismerkedett meg. Mikor kiderült, hogy a herceg barátnőjének édesapja földművelésügyi miniszter volt a katonai diktatúra idején Argentínában, az egész világ óriási felháborodással fogadta a hírt. A holland nép úgy gondolta, hogy Máxima apja múltja miatt nem megfelelő és nem méltó párja szeretett trónörökösüknek. Egyesek azt is felvetették, hogy Willem-Alexander mondjon le a trónról, ha Máximát választja. Végül (a királynőnek és az akkori miniszterelnöknek köszönhetően) sikerült lecsendesíteni a botrányt, és a holland parlament hozzájárult a házassághoz. Máxima szülei azonban nem lehettek jelen a királyi esküvőn.
Az eljegyzést 2001. március 30-án jelentették be. A televízión közvetített bejelentésen és interjún a leendő koronahercegné már hollandul beszélt, ami elnyerte a nép tetszését. Máximának sikerült tökéletesen elsajátítania választott hazájának anyanyelvét. Májusban pedig a holland állampolgárságot is megkapta a menyasszony.
A pompás esküvőt 2002. február 2-án tartották Amszterdamban. A hollandok ekkor már lelkesen ünnepelték a hercegi párt. (Az esküvőről külön bejegyzésben fogunk beszámolni - mint már az oldal indulásakor említettem, ezzel fog indulni a visszatekintő rovat, melyben Máxima koronahercegnői éveire tekintünk vissza.)
Máxima azóta példamutatóan látja el hercegnéi feladatait és képviseli Hollandiát a külföldi utakon, melyeken a trónörököspár is csatlakozik a királynőhöz.
A holland nép és a világ véleménye óriásit változott a kezdeti felháborodáshoz képest. Máximát, a mindig vidám, kedves, mosolygós hercegnét a szívükbe zárták a hollandok, de nemzetközi szinten is rendkívül kedvelt személyiség. Ma már ő a holland királyi család egyik legnépszerűbb tagja, és sokan rajonganak érte az egész világon.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése