A héten a királyi pár két hivatalos állami látogatást is tesz - ezekről külön-külön bejegyzésben számolunk be. Március 17. és március 19. között Willem-Alexander Dániába utazott. A reptéren fogadta őket az egész dán királyi család. A hivatalos üdvözlőceremónia után a királyi pár találkozott a miniszterelnöknővel, akivel egy ebédet is elköltöttek. A délutáni program folyamán ellátogattak egy egyetemre, ahová a dán koronahercegi pár is elkísérte őket. (Willem-Alexander és Máxima nagyon jó barátságban van Frederikkel és Maryvel.) Az első nap programját gálavacsora zárta, melyet a dán uralkodópár adott vendégei tiszteletére. A látogatás második napján Willem-Alexander és Máxima Samso szigetére látogatott el, ahová ismét a trónörököspár kísérte őket. Este egy fogadás zárta a napot. Az előző napi bankett viszonzásaként ezen az estén Willem-Alexander és Máxima fogadta a dán királyi családot egy táncelőadásra, illetve vacsorára. A holland királyi pár másnap délelőtt búcsúzott a dán királynőtől és férjétől. (Dániából rögtön Németországba utaztak kétnapos hivatalos látogatásra.) Íme a dániai látogatás képei napokra bontva.
A látogatás első napja - 2015. március 17.
A látogatás második napja - 2015. március 18.
A távozás napja - 2015. március 19.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)

.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)

.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)

.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)

.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)

.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)


.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése