2013. november 14.

Látogatás a Karib-térségbe

Mint már az alábbi bejegyzésben említettük, Willem-Alexander és Máxima november 12. és 21. között egy nagy körút keretében ellátogat a Holland Királysághoz tartozó Karib-szigetekre (Sint Maarten, Saba, Sint Eustatius, Bonaire, Curaçao, Aruba). A királyi pár november 12-én érkezett a térségbe, de ezen a napon nem vettek részt hivatalos programokon. A látogatás november 13-án, azaz tegnap kezdődött Sint Maarten szigetén. Mivel ez egy elég jelentős, és hosszú, programokkal teli látogatás, ezért az egyes napokról külön összeállításokkal jelentkezünk majd, de a szokásos heti összefoglaló sem marad el hétvégén. Az időeltolódás miatt a bejegyzések kicsit csúszhatnak, de mindig feltüntetjük majd az adott nap dátumát. 

Addig is tekintsétek meg a 2011-es látogatás képeit, mikor Willem-Alexander és Máxima még koronahercegként és koronahercegnéként, Beatrix királynőt kísérve látogatott el a térségbe. Az összeállítást megtaláljátok ITT

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése