A királyi pár ezen a héten megkezdte országjáró körútját, mely során Hollandia minden tartományába ellátogatnak a következő hetekben, a nyár folyamán. Május 28-án Groningen és Drenthe, majd május 30-án pedig Gelderland és Utrecht tartományokba látogatott el Willem-Alexander és Máxima. Mindenhol nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadták az új uralkodópárt, különböző programokkal ünnepeltek az emberek. Május 28-án még a panamai elnöki párt is fogadta Willem-Alexander és Máxima, erről is láthattok egy fotót. Máxima királynénak a héten két hivatalos szereplése is volt egyedül, május 29-én egy kollégiumot nyitott meg, május 31-én pedig egy konferencián vett részt. Tegnap este, június 1-jén pedig a Holland Festival megnyitóján jelent meg a királyi pár. 2013. június 2.
Máxima - 2013. május 27. - június 2.
A királyi pár ezen a héten megkezdte országjáró körútját, mely során Hollandia minden tartományába ellátogatnak a következő hetekben, a nyár folyamán. Május 28-án Groningen és Drenthe, majd május 30-án pedig Gelderland és Utrecht tartományokba látogatott el Willem-Alexander és Máxima. Mindenhol nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadták az új uralkodópárt, különböző programokkal ünnepeltek az emberek. Május 28-án még a panamai elnöki párt is fogadta Willem-Alexander és Máxima, erről is láthattok egy fotót. Máxima királynénak a héten két hivatalos szereplése is volt egyedül, május 29-én egy kollégiumot nyitott meg, május 31-én pedig egy konferencián vett részt. Tegnap este, június 1-jén pedig a Holland Festival megnyitóján jelent meg a királyi pár.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
.jpeg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)

.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése