Ezzel a bejegyzéssel indul visszatekintő rovatunk, a The Crown Princess, mely Máximát, mint koronahercegnét mutatja be - felidézzük az elmúlt éveket, amikor még nem királynéként, hanem koronahercegnéként képviselte Hollandiát. Ezekből a képes összeállításokból jobban megismerhetitek "a legmosolygósabb európai hercegnőnek" titulált új királynét és családját, valamint Máxima eddigi életét. Az ilyen bejegyzéseket mindig ellátjuk majd a The Crown Princess címmel, illetve a Máxima - The Crown Princess címkével. Az oldalmenüben The Crown Princess címszó alatt találhattok egy linket a rovat címkéjének elnevezésével - ha erre rákattintotok, akkor ennek a rovatnak az összeállításaihoz juttok majd el. A visszatekintő rovat tehát az új királyi pár esküvőjével indul... Egy tündérmese nem éppen zökkenőmentes kezdetével.
Máxima a holland trónörökössel még 1999-ben ismerkedett meg. Mikor nem sokkal később kiderült, hogy a herceg barátnőjének édesapja földművelésügyi miniszter volt a katonai diktatúra idején Argentínában, az egész világ óriási felháborodással fogadta a hírt. A holland nép úgy gondolta, hogy Máxima apja múltja miatt nem megfelelő és nem méltó párja szeretett trónörökösüknek. Egyesek azt is felvetették, hogy Willem-Alexander mondjon le a trónról, ha Máximát választja. Végül (a királynőnek és az akkori miniszterelnöknek köszönhetően) sikerült lecsendesíteni a botrányt, és a holland parlament hozzájárult a házassághoz. Máxima szülei azonban nem lehettek jelen a királyi esküvőn.
Az eljegyzést 2001. március 30-án jelentették be. A televízión közvetített bejelentésen és interjún a leendő koronahercegné már hollandul beszélt, ami elnyerte a nép tetszését. Máximának sikerült tökéletesen elsajátítania választott hazájának anyanyelvét. Májusban pedig a holland állampolgárságot is megkapta a menyasszony. A jegyespár látogatást tett Hollandia minden tartományában, hogy a nép megismerhesse a trónörökös választottját. A holland nép és a világ véleménye óriásit változott a kezdeti felháborodáshoz képest. A mindig vidám, kedves, mosolygós Máximát szívükbe zárták a hollandok. Már egy 2001 decemberében megtartott közvélemény-kutatás szerint ő volt a holland királyi család legnépszerűbb tagja.
A pompás esküvőt 2002. február 2-án tartották Amszterdamban. Először a városházán, polgári szertartás keretében, majd a Nieuwe Kerk templomban, protestáns egyházi esküvő keretében mondta ki a pár a boldogító igent. A ceremónián az európai uralkodócsaládok magas szinten képviseltették magukat. Máxima gyönyörű, elefántcsontszínű, rendkívül elegáns menyasszonyi ruháját Valentino tervezte - a ruha mikádó selyemből készült és ötméteres uszály tartozott hozzá. A menyasszony megjelenését egy álomszép, kézi készítésű csipkefátyol koronázta meg. A hollandok lelkesen ünnepelték a hercegi párt, a szertartást többször megszakította a tömeg éljenzése, mely kívülről hallatszott be a templomba. A szertartás végén felcsendült egy argentin tangó, mely meglepetésként érte az új hercegnét. Máxima szeme könnybe lábadt erre a figyelmességre, kedvességre, mellyel hazájára, származására és szüleire emlékeztek (akik nem lehettek jelen a szertartáson). Az esküvő után a pár gyönyörű aranyhintóban hajtott végig Amszterdam belvárosában, majd megjelentek a palota erkélyén, ahol üdvözölték a lelkesen ünneplő tömeget. 

.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)

.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése